Dolgozatomban a megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci helyzetét vizsgáltam. A megváltozott munkaképességűek csoportján belül pedig a gyógyult daganatos személyekre fókuszáltam, a betegségeikkel járó lelki és testi nehézségükre, a hátrányos megkülönböztetésükre, és a munkaerő-piacra való visszaintegrálásukra. Tanulmányom elején két hipotézist állítottam fel, miszerint a gyógyult daganatos betegek hátrányos helyzetből indulnak, mert a társadalom értéktelenebbnek és kevésbé terhelhetőnek gondolja őket, valamint, hogy sok gyógyult daganatos személy azért vállal munkát a betegsége után, mert a rokkantsági/rehabilitációs ellátás összege alacsony, emiatt háttérbe szorul az egészség fontossága és a pénzkeresés kerül az első helyre. Kutatásomban nyolc érintett személyt hallgattam meg, akik valamilyen daganatos betegségből gyógyultak ki. Az adatokat teljesen anonim módon kezeltem. Az interjúkat telefonon végeztem és átlagosan egy órás beszélgetések voltak, melyek során meglepően vegyes tapasztalatokkal találkoztam. Majdnem fele-fele arányban cáfolták, illetve támasztották alá első hipotézisemet, ami az elhelyezkedés nehézségére irányult, azonban majdnem az összes interjúalanyom alátámasztotta második állításomat, ami az ellátásra és a rossz munkakörülményekre vonatkozott. Az érintett interjúalanyok meghallgatása után felvettem a kapcsolatot egy szakértővel is, aki megváltozott munkaképességű személyekkel foglalkozik így belátást nyerhettem a témakör munkáltatói oldalába is. Az interjú alatt a szakértő megcáfolta azt az állításomat, hogy ezek a személyek hátrányból indulnának a munkaerő-piacon, a problémát ő is a rossz munkakörülményekben látta, viszont alátámasztotta második hipotézisemet, miszerint az ellátás összege alacsony, ami miatt sokan rákényszerülnek az álláskeresésre, ami nem lenne probléma, ha a megfelelő munkakörökbe kerülhetnének ezek a személyek. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy munkavállalói és munkáltatói oldalról is az egyik legfontosabb a nyílt kommunikáció, amivel el lehetne kerülni az érdekellentéteket és csökkenteni lehetne a sikertelen integrációkat. Mindkét félnek az eredményes és sikeres foglalkoztatás a célja, aminek az alapja a megfelelő kommunikáció. Ha ez megvalósulhatna, akkor ezeknek a személyeknek a foglalkoztatási rátája javulást mutathatna, emellett hasznosnak és a társadalom értkékes tagjainak érezhetnék magukat.
