Loading…
Thursday, April 22 • 12:50 - 13:15
A parancsnok mint humán erőforrás menedzser

Sign up or log in to save this to your schedule, view media, leave feedback and see who's attending!

Dolgozatomban a célom, hogy a katonai parancsnokok munkáját és felelősségét a hagyományos katonai megközelítésen túl az emberi erőforrás menedzsment szempontjából is vizsgáljam, hiszen meggyőződésem, a 21. században minden vezető egyben emberi erőforrás menedzser is. Tekintettel arra, hogy a Magyar Honvédség egy hierarchikus, parancsuralmi szervezet, a parancsnok személye sokkal inkább hat a szervezeti kultúrára, mint a foglalkoztatás más szereplői esetében.
Témaválasztom aktualitását az adja, hogy Magyarország Kormánya 2017-ben elindította a „Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot,” amely a modernkori Magyar Honvédség legátfogóbb és legkomplexebb védelmi fejlesztési programja. Nyilvánvaló, hogy a technológiaváltás szemléletváltás nélkül nem valósulhat meg, de a teljes Magyar Honvédség személyi állományát nem lehet és nem is szabad a haditechnikai eszközökhöz hasonlóan egyik napról a másikra lecserélni. A program sikerének kulcsa egy új, az évezredes magyar katonai hagyományokra alapozó, de 21. századi szemléletű professzionális szervezeti kultúra kialakítása lehet, amely egyszerre lehet csábító a jelen és jövő katonái számára, de nem engedi el azonnal a rendszerből a civil élet irányába tartók kezét sem.
A haderő hierarchikus felépítéséből következően a legkisebb alegységtől kezdődően a Magyar Honvédség felsővezetéséig mindenki közvetlen parancsnokság alatt áll. A cél szempontjából fontos, hogy a teljes parancsnoki lánc minden szereplője azonos értékrend mellett vezesse a rábízott katonákat, és egységes szervezeti kultúra alakuljon ki a haderőn belül (ami természetesen nem zárja ki azt, hogy egyes haderőnemek, fegyvernemek, szakcsapatok vagy állománykategóriák saját hagyományai is tovább éljenek a rendszeren belül).
A fentiekre tekintettel a haderőreform sikerének kulcsát a parancsnokok kiválasztásában és felkészítésében, továbbképzésében látom. Dolgozatomban a különböző szintű parancsnokok attitűdjét és elvárásait, valamint a parancsnoki állomány utánpótlásának lehetséges forrásait igyekeztem megvizsgálni. A dolgozatot saját parancsnoki tapasztalatomra alapozva (a COVID-19 helyzetet is figyelembe véve) a legfrissebb szakirodalmi és tudományos kutatások figyelembevételével, valamint más parancsnokokkal készített félig strukturált interjúkkal és kérdőíves kutatás alapján készítettem el. A kutatás pontos eredményeit és elemzését az utolsó fejezet tartalmazza.

Speakers
avatar for Kiss Balázs

Kiss Balázs

hallgató, Budapesti Metropolitan Egyetem Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar


Thursday April 22, 2021 12:50 - 13:15 CEST
Vezetés és kultúra

Attendees (1)